Kérdő Ágnes csodás karriert tudhat a magáénak. Szívvel-lélekkel dolgozik, a Zepter a hivatása. Munkatársainkat bemutató interjúsorozatunkban vele beszélgettünk.

Hogyan, honnan kerültél a Zepterhez?
Egy osztálytalálkozó alkalmával volt középiskolai osztálytársammal és barátnőmmel, Varró Gyöngyivel  beszélgettünk a Zepterről és így az ő vezetésével kezdtem el dolgozni Szegeden 1996-ban. A mai napig kitart a barátságunk és ez egyik fő mozgatórugója az évek óta tartó közös munkának.

Miért döntöttél úgy, hogy itt akarsz dolgozni?
A legfontosabb, ami miatt itt szerettem volna elkezdeni dolgozni, hogy egy kötetlen munkát kerestem, amit kisgyerek mellett is tudok végezni.

Milyen célokkal vágtál neki ennek a munkának?
Volt előttem egy sikeres példa, hogy fiatalon, biztos cégháttérrel, minimális anyagi befektetéssel hogyan lehet sok pénzt keresni és a példa másolódik. Azóta a munkám egyben a hobbim is, mindent, amit elértem a Zepternek köszönhetek!

Mik a motivációid a munkádban?
Amit szívvel lélekkel teszel az nem is munka, hanem inkább hivatás! Nekem ez a motivációm.

Milyennek látod a Zepter értékesítőinek munkáját?
A Zepter értékesítési munka több, mint értékesítés, hiszen sok ember, család életét tesszük jobbá, fontos a hit és elköteleződés a termékeink iránt!

Látsz magad előtt karrier-lehetőséget?
Határtalan lehetőségeink vannak, hiszen az egészségtudatosság miatt egyre nagyobb az igény a munkánkra! “A siker nem egy véletlen! Kemény munka, kitartás, tanulás és áldozat! De leginkább az öröm megélése abban, amit csinálsz!”

Kérdő Ágnes
Regionális Értékesítési Vezető
Zepter Sales Board Igazgatósági tag
Zepter International Ungarn Kft.

Mit szeretsz a legjobban a munkádban?
Azt, hogy bármit elérhetek, amit szeretnék. Kereskedőként kezdtem, majd csoportot építettem Szegeden – managerként átadtam a tudásom, hogy mások is megtalálják a sikert nálunk. Ma, 21 év után regionális vezetővé és Sales Board igazgatósági taggá váltam. Egy éve Jászberényben nyitottam More Than Store márkaképviseletet és most Salgótarján regionális irodáját is én vezetem, illetve Budapesten is építek managementet.

Miért jó a Zepter csapatához tartozni?
Szeretem a kihívásokat és az új célokat!

30 Éves Zepter Logo

Zepter Hungary - YouTube csatorna
munkatarsaim.hu - Zepter International Ungarn Kft.